1843. január — március
A fejezet elején szereplő pár sort abból a Lear király fordításból idéztem, amelyet abban az időben játszottak a magyar színpadokon.
Az idézett rész:
Kecskeméten Petőfi eljátszhatta Lear király bohócát, melyet újszerű felfogásban tett meg.
"Kecskeméti színészéletének központi eseménye mégis a március 23-ra tervezett, végül 25-én megvalósult Lear király előadása volt. ... A darab kiválasztása ilyenkor a színész joga volt, és amikor Petőfi szintén lehetőséget kapott (Fekete Jánossal közös) jutalomjátékra, Shakespeare-t választotta:
" ... nagy üggyel-bajjal, de mégis kivívtam, hogy Lear legyen. A bohócot játszandom benne; amit megkapnom szinte nem kevés küzdésembe került; mert annyi az ármány a színészetnél ... "
— írta Bajzának ...
Petőfi viszont "szerepét, minden hozzákötött várakozás ellenére, igen szomorúnak vette; komoly filozófot játszott benne, s egy cseppet sem álcázta magát: egészen Petőfi volt, s azért nem is tetszett a publikumnak. Hisz nem volt abban semmi bolond! Én és többi barátai azonban meg voltunk elégedve." (Jókai 1874 ... "
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 93. old.
Petőfi újszerű, nem népieskedő hanem a nép hangján megszólaló költészetéről Illyés ír részletesen:
"A jó költő fülével figyel rájuk ... A kor Európa-szerte a népiesség kora is. A jövevény társadalmi osztály, a polgárság a magaslat fele útjáról, hova majd fölkerül, még egyszer visszahajol a néphez szellemi útravalóért ...
Ő nem a népdal külső formáját tanulta el a fűzbokrok közt és azokban az esztendőkben. Nem mímelte a népieskedést, mint elődei. Ott a bográcstűz mellett, de később is, valahányszor verset, akár népdalt, akár másfajtát írt, arra az addig sose tapasztalt merészségre ragadtatta magát, hogy úgy írt, mintha ő is egy lett volna a népből, egy a millió hangból, melyeken át- és átrepdesve a nép annyi éneke végül tökéletes remekké válik."
Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1989, 62. old.
A könyvbíráló előtti jelenetet Kerényi a Petőfi-legendárium részének tartja, és ha már úgy, akkor én még csavartam egyet rajta. Az eredeti legenda így szól:
"Szilády Károly nyomdász a Disznótorban cenzúraügyére emlékezett: eszerint a költeményt (szóróversnek szánva? baráti ajándéknak tervezve? kötet mutatványaként?) maga vitte el a könyvbírálóhoz, a funkciót hivatalból betöltő Schembera Calasantius (Kaláz) Józsefhez, a helyi piarista gimnázium igazgatójához, aki fölöttébb felháborodott a vers hasonlításain, és nem engedélyezte kinyomtatását. Ez a történet azután — jól kiszínezve — a Petőfi-legendárium fő darabja lett."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 96. old.
A cenzúrázott vers:
DISZNÓTORBAN
Nyelvek és fülek... csend,
Figyelem!
Szóm fontos beszédre
Emelem.
Halljátok, mit ajkim
Zengenek;
Egyszersmind az ég is
Hallja meg.
Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál,
Életünk rokkáján
A fonál.
Valamint e sültre
A mi szánk:
Mosolyogjon a sors
Szája ránk;
S pályánk áldásával
Öntse le,
Mint e kását a zsír
Özöne.
S életünk fölé ha
A halál
Romboló torát meg-
Ülni száll:
Egy gömböc legyen a
Magas ég,
És mi a gömböcben
Töltelék!
Székesfejérvár, 1842. november 18.