1844. január
A Pákh Alberthez írt vers:
VÉGSZÓ ***HOZ
Isten veled, te elpártolt barát,
Veszett ebként ki szívem megmarád,
Isten veled;
Fogadd a vett sebért emlékül,
Mely fölszivárog belsejébül,
Lelkemnek vérét, könnyemet.
Nem a legelső rajtam már e seb,
De egyik sem volt fájóbb, mérgesebb
A sok között,
Melyet vétkes könnyelmüséggel
A hűtelenség fegyverével
Bennem baráti kéz ütött.
Dúsgazdag bánya a tapasztalás,
Melyből sok ember életkincset ás -
Nem én, nem én!
Gyönyörszomjas szivem... remélve...
Az annyiszor megnyílt örvénybe
Hanyatthomlok rohan, szegény.
Remény, remény, mért vagy te szép virág?
Téged nekünk az ég miért is ád?
Azért-e csak?
Hogy hervadandó kelyhed légyen,
Hová csalódás éjjelében
Szemünk harmatjai hulljanak...
De nem panaszlok, bár keblem teli,
S az elfojtás még inkább neveli
Búm tengerét;
Ugyis ki tudja? hogyha hallnád
Lelkem kiáradó fájdalmát:
Talán már meg sem értenéd.
Nem is kivánom megtérésedet,
Akár ohajtod, akár megveted
Uj frígyemet.
Az istenség is tehetetlen
Eggyé büvölni e kebelben
A szertezúzott láncszemet...
Nem láncszem az, nem! egy világ vala,
Melynek napjául a hit lángola,
A drága hit!
Rájött a végitélet napja,
S már semmi föl nem támaszthatja
Ledúlt világom romjait.
Isten veled hát, elpártolt barát,
Ki ábrándim ködét elzavarád,
Isten veled!
Fogadd a múltakért emlékül
Megcsalt barátság gyötrelmétül
Utószor omlott könnyemet.
Debrecen, 1844. január-február
Jókai akadémiai dicséretének rövid története:
"Itt írta a Zsidó Fiút, 1842-ben. ... Jókai [1843] március 8-án nyújtotta be darabját a Magyar Tudományos Akadémiához és október 31-én dicséretben részesült ..."
A fejezetben idézett másik vers:
ÉLŐ HALOTT
Egem ki nem derűl,
Ha jő a kikelet;
Egem be nem borúl,
Ha látom a telet.
Mint őszi alkonyon
A félhomályu köd,
Fásult egykedvüség
Mereng szivem fölött.
Ellenség, jóbarát,
Végeztem veletek;
Senkit nem gyűlölök,
Senkit nem szeretek.
Nincs semmi örömem,
Nincs semmi bánatom;
Érzelmim, vágyaim
Mind, mind elaltatom.
Ohajtásim közül
Ébren csak egy marad:
Aludjam én ... minél
Elébb... a föld alatt.
Debrecen, 1843. december
Pákh Albert baráti gesztusát, ahogyan fogadja a róla szóló verset, Illyés Gyulától vettem. Nem biztos, hogy tényleg pontosan úgy történt, de mivel a barátságuk bizonyíthatóan megmaradt ezek után is, nem tévedhetett nagyot Illyés.
"A veszett ebként maró barát vállára üt a szerzőnek, gratulál a költeményéhez, ő maga teszi postára az Életképek számára. Szent a barátság újra."
Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1989, 97. old.
Az előző fejezetben mutattam már egy utalást arra, hogy Petőfi szállásán adósságot halmozott fel.
" ... Fogasné, a színház jegyszedőnője maga is segített rajta, ha mással nem, a fizetés elhalasztásával ..."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 113. old.