1849. február 4.

Petőfi első hadi élménye a vízaknai csata volt.

"A költő 1849. február 4-én, a véres vízaknai ütközetben esett át a tűzkeresztségen, és mindjárt leckét is kapott abból, hogy a valóság nem azonos a folyvást rohamozó, sikert sikerre halmozó romantikus látomásokkal. Bem ugyanis Nagyszeben első, sikertelen bevétele óta hátrálóban volt a kétszeres túlerő elől, és a taktikai visszavonulás közben ütközetek sorát harcolta végig. Petőfi négy nap alatt ötször került tűzbe Vízaknánál, Szászsebesnél és Szászvárosnál."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 433. old.

A vízaknai csatáról részletes ismereteink vannak.

"Mihelyt az orosz csapatok bevonulása Erdélybe biztossá vált, Puchner az összes császári csapatokkal Bem megtámadását határozta el, mi célból haderejét a február 3-ikáról 4-ikére hajló éjjel Szeben külvárosaiban gyülekeztette, honnan az hajnalhasadtakor támadó előnyomulást megkezdendő volt. A támadás keresztülviteléhez Puchner hadtestét következőleg csoportosította: Jobbszárny oszlop, Riebel Károly őrnagy alatt, 1 zászlóalj, 2 dragonyos szakasz és 1/2 háromfontos üteg, 800 főnyi gyalogság, 40 lovas és 3 löveg állománnyal már a hajnali órákban a régi tordai úton indíttatott el, amelyről aztán Szelindek felé járőröket kiküldve, Vizakna északkeleti kijárata felé kellett letérnie. A hadtest fennmaradó része csak reggel 6 órakor indult útnak a következő beosztással: Közép, báró Stutterheim ezredes dandára a Sivkovics-ezred 3. és 1. landwehr zászlóalja a Bianchi-ezred 1 zászlóalja, a Károly Ferdinánd-ezred 3. zászlóalja, 1 Székely-huszár század, 2 hatfontos és 1/2 háromfontos üteg, összesen 2223 főnyi gyalogság, 86 huszár és 15 löveg állománnyal a nagy-enyedi úton nyomult előre, harchoz a középen vonult fel és a Sivkovics-ezred 3-ik zászlóaljával Riebel hadoszlopával állítja helyre az összeköttetést. Balszárnyoszlop, Kalliány tábornok dandára, a szász vadász zászlóalj 2 százada, a Károly Ferdinánd-ezred kombinált zászlóalja, a Bianchi-ezred 1-ső zászlóalja, az 1. oláh határőr ezred 1. zászlóalja, 1 chevauxlegers-század és 1/2 háromfontos üteg, összesen 1895 főnyi gyalogság, 72 lovas és 3 löveg, egyenlő magasságra a Stutterheim-dandárral a főúton halad előre. Tartalék, Coppet ezredes dandára a Parma-, Leiningen- és Tursky-ezredek 3-ik zászlóaljai, az Uracca-gránátos zászlóalj, 2 dragonyos-század és 1 tizenkétfontos üteg, 2439 főnyi gyalogság, 160 lovas és 6 löveg állománnyal, a Kalliány-dandárt követi. Losenau ezredes lovas dandára, 6 vértes század és 1/2 háromfontos üteg, 424 lovas és 3 löveg, a főúttól nyugatra vezető mezei úton halad előre, harc alatt a balszárny mögé áll fel, hogy aztán később a szükséghez képest önálló lovas dandár gyanánt szerepelhessen. Végül az igen tekintélyes számú oláh népfölkelés a hadtest bal oldalát biztosítandó, az Orlát és Sibiel közötti fatorlaszokat a felső Cibin völgyben szállotta meg. A császári hadtest állománya a fentiek szerint, a népfölkelést nem számítva, 7357 főnyi gyalogságot, 782 lovast és 30 löveget tett ki.

Reggel 8 óra tájban értek a megindított hadoszlopok Bem előörsvonala elé, mire ez utóbbi csapatjait következőleg állította csatarendbe: a balszárnyon, Zsurmay őrnagy alatt a 4. honvéd zászlóalj 4 százada, a bécsi légió és néhány löveg, Bem személyes vezetése alatt a középen nyerte beosztását.

A császáriak reggel 9 óra tájban értek a vizaknai fensikra, mire a puska és ágyúharc mindkét részről azonnal kezdetét vette. Két óra hosszáig tartott ez, mialatt Bem tüzérsége oly derekasan viselte magát, hogy a császári középoszlop ütegei már-már inogni kezdtek. Ezt látván Zsurmay a 4. honvéd zászlóaljjal és a Kress-vértesekkel elhatározó támadásra indult Puchner jobbszárny oszlopa ellen, minek folytán ez hátrálni kényszerül; példáját csakhamar Stutterheim közép-dandára is követi. Bem a kedvező fordulatot kiaknázandó, előnyös állását odahagyva, összes tüzérségével együtt nyomban a császáriak üldözésére indul; ámde most Puchner személyesen közbeveti magát, hátráló csapatjait megállítja s a még tartalék viszonyban álló Urassa-gránátos zászlóaljnak, valamint a Parma- és Tursky-zászlóaljaknak támadólagos visszvágást parancsol. Ezekkel egyidejüleg a Sivkovics zászlóajjal megerősített Riebel-oszlop is újból helytállva, szintén ellentámadásba megy át. Bem az ellene ekkép fellépett óriási túlerő dacára jó ideig tartja magát s bár a legelől levő császári osztagokat ismételve megállásra, sőt hellyel-közzel hátrálásra is bírja, maroknyi csapatja az óriási túlerő nyomása alatt elvégre is roskadni kezd s bár jobbszárnya továbbra is egyensúlyban marad, előbb közép-, majd balszárny gyalogsága is futásnak ered. Mindennek dacára a fővezér védtelenül maadt ütegeivel még jó ideig kitart állásában; ez okozta, hogy a legutolsó pillanatban elrendelt visszavonulás alkalmával nemcsak ütegei, hanem ő saját személyére is oly veszélybe került, hogy csak Simonyi Simon, Czetz hadsegédének elszánt közbe vágásának köszönhette megmenekülését az őt körülvevő ellenséges chevauxlegersek kezei közül, míg ellenben lövegei közül 15 már nem volt többé megmenthető, minek nagyrészt az volt az oka, hogy Bem a csatát megelőzőleg főhadiszállása parancsnokának, Bayer őrnagynak szigorúan meghagyta, hogy visszavonulás esetén a podgyászkocsikat előbb ne indítsa útnak, míg csak erre tőle sajátkezüleg kiállított parancsot nem kap. Eszerint a zavar és rendetlenségbe jutott vonat Vizakna kijáratait elállván, a tüzérségnek csak egy kis része törhetett magának azon keresztül útat. A teljesen széjjelvert magyar had eszeveszett futással keresett menedéket Toporcsa—Kis-Apoldon át Szerdahely (Reussmarkt) felé; Zsurmay volt balszárny hadának maradványai pedig Mundra—Nagy-Selyken át Medgyes felé húzódtak vissza. Kétségtelen, hogy erélyes üldözés esetén Bem hadának még hirmondója is alig maradt volna, szerencsére azonba a császáriak azt hozván fel indokul, hogy a nagy hó a lovasság gyors előrejutását megnehezíti, nem nagyon zavarták az elemeire felbomlott magyar sereg elmenekülését. Körülbelül 2 órával a harc elnémulása után az üldözés foganatosítására Losenau ezredes rendeltetett ki 2 1/3 zászlóaljjal, 2 lovas századdal és 1 1/2 üteggel, mely oszlop este anélkül, hogy a futó magyarokat elérte volna, Kis-Apoldot érte el s a rendkívüli hideg, valamint a csapatok kimerülésére való tekintettel a további üldözéstől elállott. Az osztrák sereg zöme még a csata napján Toporcsáig nyomult előre, ahol az éjjelt töltötte.

Bem hada a vizaknai csatavesztés folytán erősen megviselt 1500 emberre olvadt le; ágyúja mindössze 6 maradt s ezekből is kettő be volt szögezve, lőszere pedig úgyszólván teljesen elfogyott. A már említett 15 lövegen és 9 lőszerszekéren kívül az ellenség kezébe került még majdnem az egész málhavonat és a hadműveleti iroda egy része a pénztárral; a halottak, sebesültek és foglyok száma több százra rúgott, maga Bem is balkezére horzsoló lövést kapott. A császáriak vesztesége holtakban: 3 tiszt és 89 főnyi legénység, sebesültekben: 3 tiszt és 137 főnyi legénység."

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme/HUSZADIK FEJEZET. Bem erdélyi hadjárata Dévára történt visszavonulásáig. 1849. január elejétől február elejéig

A csatajelenetek leírásában nagy segítségemre volt John Keegan: The Face of Battle című könyve, mely három, különböző korban bekövetkezett híres ütközetet ír le a harcok megélt valósága: a közlegény szempontjából.