Petőfi személyisége

Petőfi Sándorról több monográfiát elolvastam, végigolvastam levelezéseit, írásait, mások róla szóló feljegyzéseit, és a végén azt éreztem, hogy nem állt össze bennem egy stabil kép a személyiségéről. Szeszélyes és szélsőséges a karaktere, de az általa kiváltott, felé irányuló reakció is. Szükségem volt még egy mankóra, hogy az egyes jeleneteknél biztos legyek abban, hogy Petőfinek nem csak a tetteit, de a szándékát és érzelmeit is helyesen képzeltem el. Ehhez jött kapóra, hogy a regény megírása előtt olvastam kedves barátom, John Plumpton: CLAN — Human Nature And Its Strategies c. könyvét a személyiségelemzés témakörében.

Korábban kifejezetten idegenkedtem a személyiségelemzés addig általam ismert módszereitől, mivel azokat túlzottan leegyszerűsítőnek találtam. Nem gondolom, hogy a közel nyolcmilliárd embert be lehetne pár kategóriába sorolni. Ezért is tetszett meg John módszere, mert az minden egyes embernek egyedi személyiségrajzot kínál, ráadásul ennek alapja az evolúciósan kifejlődött alapvető emberi magatartásminták.

John rendelkezésemre bocsátotta az általa kifejlesztett kérdőívet, mely kizárólag tényekre kérdez rá, nem véleményekre, így az ismert életrajzi adatok alapján azokat meg tudtam válaszolni Petőfiről. Így kialakult egy kép — konkrétan pár ábra :), amelyekről hosszan beszélgettünk, és melyekhez vissza-visszanyúltam, amikor Petőfi egy-egy cselekedetének szándékát, vagy azzal kapcsolatos érzelmeit nem láttam világosan.

Ilyen ábrákról beszélek:

Akinek felkeltettem az érdeklődését John Plumpton munkája, a CLAN módszertan iránt, itt tud tájékozódni felőle — jó szívvel ajánlom :) :

a könyv: CLAN — Human Nature And Its Strategies

weboldal: clanstrategies.com