9:53

1905

Egy újságban talált gyászjelentésből tudtam meg, hogy Gedeon idősebbik bátyja, Oszkár 37 évesen, rövid betegség után meghalt. Ennek kapcsán beszélgettem Verő Tamás rabbival a gyászolási szokásokról. Ő mondta el, hogy testvér halála esetén a ruhát a jobb oldalon szaggatták meg (tehát nem a szív felett), mert nem legközelebbi hozzátartozónak számított a testvér.

Richter Oszkár gyászjelentésePesti Hírlap 1905. október 5.Arcanum Digitális Tudománytár (ADT)

A gyászjelentésbe bizony két szarvashiba is becsúszott: rosszul írták a leánytestvér férjezett nevét: ő Dr. Engel Jakabné volt, ami onnan is látható, hogy a sógorok közt Dr. Engel Jakabot már helyesen sorolták fel. Nina nevét is elírták: Winkler Irmus lett belőle. Hogy ez kinek a hibája volt, azt nem tudni, de én felhasználtam ezt a regényben.

A jégárusítás nem tudjuk, kinek az ötlete volt, az biztos, hogy nem az enyém. Onnan vettem ezt a jelenetet, hogy rátaláltam erre az apróhirdetésre:

Magyar Nemzet, 1905-06-27 / 154. számArcanum Digitális Tudománytár (ADT)

A kiskorú gyakornok felvétele is valós alapokon áll, bár korábbi évben történt, a levéltárban találtam róla forrást.

Budapest Főváros Levéltára HU_BFL_VII_176_1902_2019

Az is tény, hogy 1905-ben elektromotort építtetett a gyógyszertárába, ezt is egy apró hírben találtam meg. Arról nem találtam forrást, hogy mire használták, így én döntöttem el, hogy a vákuumszivattyú kerekét forgatták vele.