Dramatizált történelem

Regényeim műfaját én dramatizált történelemnek nevezem (az első kivételével). Ezek mindegyike bár nem történelmi dolgozat, a lehető leginkább ragaszkodik a valós történésekhez, miközben egy regény hagyományos eszközeivel ábrázolja az eseményeket és szereplőit. Fikciós történés vagy szereplő csak akkor található a regényekben, ha nincs a történet viteléhez elegendő forrás. Igyekszem a kitalált részeket mindig a minimális szinten tartani. Mindegyik regényemben maga a történet a valóságtól csak annyiban tér el, amennyire a narráció feszessége megköveteli az összevonásokat és kihagyásokat.

A történelmi hűség ellenére az olvasó mindig regényt tart a kezében, melynek szereplői valaha élt emberek, és valaha megtörtént események adják a regény cselekményét. A regényes elbeszélés módot ad arra, hogy az olvasó átélje az adott kort, a dilemmákat, reményeket, várakozásokat, kényszereket és lehetőségeket. Az események érzelmi háttere minden jelenetnél hangsúlyos, így a személyes vagy történelmi döntésekhez és döntések elkerüléséhez vezető utak szubjektív perspektívát kapnak. 

A regények stílusa olvasóbarát. Az életrajzokban azért, hogy ne vegye el a rivaldafényt a főszereplőtől. A Horthy kiugrásában azért, hogy a történelmi helyzetek összetettségét minél jobban meg lehessen érteni, átérezni. Ne a stílustól érezzük misztikusnak, komplikáltnak a helyzetet, hanem látszódjon, hogy az önmagában az volt. Nagyon is.

A szöveg sosem értékel, és nem ítélkezik, azt az olvasóra bízza.