Dramatizált történelem

Regényeim műfaját én dramatizált történelemnek nevezem (az első kivételével). Ezek mindegyike bár nem történelmi dolgozat, a lehető leginkább ragaszkodik a valós történésekhez, miközben egy regény hagyományos eszközeivel ábrázolja az eseményeket és szereplőit. Fikciós történés vagy szereplő csak akkor található a regényekben, ha nincs a történet viteléhez elegendő forrás. Igyekszem a kitalált részeket mindig a minimális szinten tartani. Mindegyik regényemben maga a történet a valóságtól csak annyiban tér el, amennyire a narráció feszessége megköveteli az összevonásokat és kihagyásokat.

Történelmet mindig az utókor szemszögéből írnak, a tények utólagos ismeretében. Pedig a történelem nem így alakul. Megélve az eseményeket sosem tudni előre a következményeket, nem lehet előre látni, mi lesz fontos, és mi múlik el nyomtalanul. Mi lesz az az esemény, amely megváltoztatja a történelem folyását, ki lesz az a szereplő, aki hősiessége ellenére feledésbe merül, és ki lesz az, akit túlértékelnek majd az utókorban, mert véletlenül neki lett igaza. A megélt történelem tele van kétségekkel, latolgatásokkal, vitákkal és nehéz döntési helyzetekkel. Épp ezért minden döntés és esemény érzelmek hullámain születik, nem racionális sterilitásban, ahogy azt az utókor elemzi.

A regényeim a megélt történelemet szeretnék átérezhető tenni az olvasók számára. Megmutatják, hogy a döntéshozók, az elszenvedők és az alakítók milyen morális, emocionális és fizikai állapotban élték meg napjaikat. Milyen volt a jövőt találgatni, kényszereket vélni és lehetőségeket remélni a történelem egy-egy fontos pontján.

A történelmi hűség ellenére az olvasó mindig regényt tart a kezében, melynek szereplői valaha élt emberek, és valaha megtörtént események adják a regény cselekményét. A regényes elbeszélés módot ad arra, hogy az olvasó átélje az adott kort, a dilemmákat, reményeket, várakozásokat, kényszereket és lehetőségeket. Mivel az események érzelmi háttere minden jelenetnél hangsúlyos, így a személyes vagy történelmi döntésekhez és döntések elkerüléséhez vezető utak szubjektív perspektívát kapnak. 

A regények stílusa olvasóbarát. Az életrajzokban azért, hogy ne vegye el a rivaldafényt a főszereplőtől. A Horthy kiugrásában azért, hogy a történelmi helyzetek összetettségét minél jobban meg lehessen érteni, átérezni. Ne a stílustól érezzük misztikusnak, komplikáltnak a helyzetet, hanem látszódjon, hogy az önmagában az volt. Nagyon is.

A szöveg sosem értékel, és nem ítélkezik, azt az olvasóra bízza.