1838, 1825-1828

A regény nyitójelenete egy elképzelt történet. Petőfi nem láthatta, ahogy a megáradt Duna elvitte a szülői házukat, mert ő akkor Aszódon tanult. 

Kerényi Ferenc így ír monográfiájában a dunai árvíz hatásáról Petőfi szüleire:

"A Duna jeges áradása 1838. március 17-én érte el Szabadszállást, és 18-án — a védekezés ellenére — betört a városba. Három áldozatot követelt, hatszázharminchét személy szenvedett kisebb-nagyobb kárt, háromszáztizenkilenc ház dőlt össze — köztük Petrovicséké is.  A család a nyolcadik legnagyobb kárt szenvedte el, a veszteséget 440 forintra becsülték, de (mint módos redemptus) Petrovics csak 33 forint segélyben részesült."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 48. old.

Petőfi édesanyja, Petrovics Istvánné, született Hrúz Mária.

Édesapja, Petrovics István.

A Petrovics szülők magyar tudásáról így írt Arany János: 

"Atyja felföldi kiejtéssel, de jól beszélt magyarul, anyja nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte."

Petőfi 1848. május 5-én,  Aranynak írt levelének szélére tette Arany János többek között ezt a megjegyzést.

A regény Kiskunfélegyházán indul, a kiskőrösi időkről nem írtam, hiszen akkor Petőfi egy éves sem volt. Kiskunfélegyházán házat és mészárszéket bérelt Petrovics István.

A mészárszék mindennapjairól itt olvastam:

"Az állatok levágását a legtöbb hivatásos mészáros vágólegényekre, nyúzókra bízta. A vágóhidakon működő ezen specialisták a leölés, nyúzás és darabolás munkáját egyaránt elvégezték, fizettségüket az állatok száma után kapták a mészárosoktól. A nyúzó felelt a bőr épségéért. Ha kivágta, vakmetszést, vétket ejtett rajta, a kárt köteles volt megfizetni. Az állat bőrét a mészáros a tímároknak adta el, akik csak a hibátlan bőrt vették át. A szarvasmarha levágásának hagyományos módja a taglózás (15. ábra). Az állat szarvára kötött kötéllel a fejét leszorították, és hosszú nyelű vasbunkóval: taglóval, búbosfejszével a szarva közé csaptak. Jó vágásnak tartották, ha egy ütésre elesett az állat. A letaglózott marha nyaki főütőerét késsel átvágták, hogy a vére elfolyjon. Ezt a műveletet vérítésnek nevezték. A múlt század végén kezdett terjedni a leütésnek az a módja, hogy az állat fejére bőrből készült álarcot húztak, melynek közepén, a tarkónál nyílás volt, amibe acélszeg illeszkedett. Erre ütöttek fabunkóval. A földön fekvő marha nyúzását a két hátsó lábánál kezdték meg, majd kampót akasztottak bele és csigán felhúzták a gerendára. Az így felakasztott állatot könnyebb volt megnyúzni. Aztán elöl felhasították és a belsőséget eltávolították. A beleket a húrosnak, béltisztítónak félretették eladásra. Régen öt részre vágták a marhát, ötödölték. Amint az 1851. évi pest-budai rendszabályzat rögzíti, a mészáros öt tagba vágja a marhát, úgymint egy mellerészre, két elejére és két hátuljára (Bevilaqua-Borsody 1931: 681). Vagyis először a szegyet a vékonnyal együtt levették, majd a többi részét négyfelé vágták. Újabban, a múlt század vége óta négy darabban vitték el a marhát a vágóhídról: a hosszában kettéhasított állatot általában a negyedik bordánál szétvágták elülső és hátsó részre, más néven címerre. A feldaraboláshoz hatalmas méretű bárdot, húsvágó szekercét, a csontok elvágásához újabban fűrészt használtak. A mészáros legtöbbet forgatott kézieszközei a különböző méretű és rendeltetésű kések."

Arcanum, Mészáros és hentesipar

A regényben szereplő dajka, Zuzka valóságos:

"... Kurucz Zsuzsanna lett "Petőfi dajkája", ami azzal magyarázható, hogy a megkedvelt gyereklányt Petrovicsék utóbb Kiskunfélegyházára és Szabadszállásra is magukkal vitték ..."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 24. old.

"... a Kiskőrösről magukkal hozott gyereklány-mindenesre bízott fiúcska "eleinte tótul beszélt vagy tót szavakat kevert a magyar szavak közé ..."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 17. old.

A tót rokonság becézte a kisfiút Vicskónak:

"... a kecskeméti rokonság is szlovákos képzéssel becézte Sándorkát Vicskónak, azaz kis Petrovicsnak."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 17. old.

A kecskeméti iskolába 1828-ban íratták be Petőfit a szülei:

"... 1828. május 10- én beíratták a kecskeméti evangélikus iskolába. Nem volt még öt és féléves."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 29. old.

"Az apa több jó ok miatt dönthetett Kecskemét mellett. Félegyházán az evangélikusoknak nem volt iskolájuk, Kecskemét jó hírű tanintézete közel esett. Ráadásul a rokoni "védőháló" itt körülvehette a családi háztól először távolkerülő kisfiút."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 31. old.

A jelenet végén azt írom, hogy Vicziánékhoz vitték Sándort. Ez nem így volt, bár Viczián János egyik keresztapja volt Petőfinek, akinek egyik rokona, Viczián Dorottya egy Hrúzhoz ment feleségül. Valójában először Petrovics István egyik székálló legényéhez, Hábelékhoz került Petőfi.

" Az 1828. évi beszoktatás alatt Hábeléknél, félegyházi székálló legénye családjánál lakott."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 31. old.

A Viczián vonalat csak azért említettem itt meg, mert nagymamám Viczián lány volt — bár valószínűleg nem ennek a családnak az ágához tartozott. :)

Petőfi az első évben háromszor költözött Kecskeméten:

"Az 1828. évi beszoktatás alatt Hábeléknél ... lakott ... Az 1828/29-es tanévet azonban már özvegy Kovácsay Istvánné Kuszy Zsuzsannánál töltötte ... 1829 és 1831 között Hruz Mihályéknál lakott."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 31. old.

Hruz Mihályról és Hruz Erzsikéről ezt írja Kerényi Ferenc:

"Tekintélyes gazdálkodó és kereskedő; 1826 és 1837 között a helyi evangélikusok főgondnoka ...  Beteges és rossz természetű felesége helyett leánya, az 1806-ban született Hruz Erzsike lett a fiúcska pótmamája."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 31. old.

A kecskeméti iskola leírása:

"Az evangélikus iskola nádfödeles, egyszerű épület volt a város középpontjában, egyetlen tantermében fiúk és lányok együtt tanultak, 1828-ban történetesen ötvenen. ... Különös gonddal oktatta a szépírást ..."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 31-32. old.

Petőfi balkezességéről:

"A hétköznapi tevékenységekben balkezes fiú ..."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 34. old.

Tehát Petőfi balkezes lehetett, de nem bal kézzel írt, így valószínűleg az első iskolájában szoktatták át a másik kezére.

Petőfi alábbi verse mutatja, hogy tökéletesen megtanulta Kecskeméten az ö-zést.


HIRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT... 

 

Tisza - Duna közti tájbeszéd szerint 

 

Hírös város az aafődön Kecskemét, 

Ott születtem, annak öszöm könyerét. 

A búzáját magyar embör vetötte, 

Kakastéjjee szép mönyecske sütötte. 

 

Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő, 

Van azé jó keresetöm, jobb se kő, 

Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm, 

Míg utast lát a pusztába két szömöm. 

 

Ómáspej a nyergös lovam, nem vöttem, 

Szögénylegény szép szörivee szöröztem. 

Csillagos a feje, kese a lába - 

Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába. 

 

Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen, 

Borjúszájas ingöm lobog szélösen, 

Süvegöm a jobb szömömön viselöm, 

Mindön embör előtt mög se emelöm. 

 

Be-benézök a bugaci csárdába, 

Öszöm, iszom, kedvem szörént rovásra; 

Ölégségös hitelöm van ott néköm, 

Mögfizetök, böcsületöm nem sértöm. 

 

A vármögye emböreit pej lovam 

Csak ojan jól mögösmeri, mint magam. 

Ha érköznek, nagyot nyerít - rátermök; 

S ha rajt vagyok, gyühetnek már őkeemök! 

 Debrecen, 1844. január - február

Az nem igaz a regényben, hogy egyből az első hazalátogatás után döntötte volna el Petrovics István, hogy elhozza a fiát Kecskemétről, hiszen 1831-ig ott tanult. A regény dramaturgiája miatt rövidítettem le ezt a részt, a valóságosnál jobban kihegyezve a tájszólás iskolaváltásra gyakorolt hatását.