1843. január — március

A fejezet elején szereplő pár sort abból a Lear király fordításból idéztem, amelyet abban az időben játszottak a magyar színpadokon.

Az idézett rész:

Kecskeméten Petőfi eljátszhatta Lear király bohócát, melyet újszerű felfogásban tett meg.

"Kecskeméti színészéletének központi eseménye mégis a március 23-ra tervezett, végül 25-én megvalósult Lear király előadása volt. ... A darab kiválasztása ilyenkor a színész joga volt, és amikor Petőfi szintén lehetőséget kapott (Fekete Jánossal közös) jutalomjátékra, Shakespeare-t választotta:

" ... nagy üggyel-bajjal, de mégis kivívtam, hogy Lear legyen. A bohócot játszandom benne; amit megkapnom szinte nem kevés küzdésembe került; mert annyi az ármány a színészetnél ... "

— írta Bajzának ... 

Petőfi viszont "szerepét, minden hozzákötött várakozás ellenére, igen szomorúnak vette; komoly filozófot játszott benne, s egy cseppet sem álcázta magát: egészen Petőfi volt, s azért nem is tetszett a publikumnak. Hisz nem volt abban semmi bolond! Én és többi barátai azonban meg voltunk elégedve." (Jókai 1874 ... "

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 93. old.

Petőfi újszerű, nem népieskedő hanem a nép hangján megszólaló költészetéről Illyés ír részletesen:

"A jó költő fülével figyel rájuk ... A kor Európa-szerte a népiesség kora is. A jövevény társadalmi osztály, a polgárság a magaslat fele útjáról, hova majd fölkerül, még egyszer visszahajol a néphez szellemi útravalóért ... 

Ő nem a népdal külső formáját tanulta el a fűzbokrok közt és azokban az esztendőkben. Nem mímelte a népieskedést, mint elődei. Ott a bográcstűz mellett, de később is, valahányszor verset, akár népdalt, akár másfajtát írt, arra az addig sose tapasztalt merészségre ragadtatta magát, hogy úgy írt, mintha ő is egy lett volna a népből, egy a millió hangból, melyeken át- és átrepdesve a nép annyi éneke végül tökéletes remekké válik."

Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1989, 62. old.

A könyvbíráló előtti jelenetet Kerényi a Petőfi-legendárium részének tartja, és ha már úgy, akkor én még csavartam egyet rajta. Az eredeti legenda így szól:

"Szilády Károly nyomdász a Disznótorban cenzúraügyére emlékezett: eszerint a költeményt (szóróversnek szánva? baráti ajándéknak tervezve? kötet mutatványaként?) maga vitte el a könyvbírálóhoz, a funkciót hivatalból betöltő Schembera Calasantius (Kaláz) Józsefhez, a helyi piarista gimnázium igazgatójához, aki fölöttébb felháborodott a vers hasonlításain, és nem engedélyezte kinyomtatását. Ez a történet azután — jól kiszínezve — a Petőfi-legendárium fő darabja lett."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 96. old.

A cenzúrázott vers:


DISZNÓTORBAN


Nyelvek és fülek... csend,

Figyelem!

Szóm fontos beszédre

Emelem. 


Halljátok, mit ajkim

Zengenek;

Egyszersmind az ég is

Hallja meg. 


Hosszan nyúljon, mint e

Hurkaszál,

Életünk rokkáján

A fonál. 


Valamint e sültre

A mi szánk:

Mosolyogjon a sors

Szája ránk; 


S pályánk áldásával

Öntse le,

Mint e kását a zsír

Özöne. 


S életünk fölé ha

A halál

Romboló torát meg-

Ülni száll: 


Egy gömböc legyen a

Magas ég,

És mi a gömböcben

Töltelék! 

Székesfejérvár, 1842. november 18.