1846. november közepe

Ahogy az előző fejezetnél írtam, az időrend és a földrajzi sorrend némileg felkavarodik ezekben a fejezetekben, főleg mert annyi minden történik, sokszor párhuzamosan is Erdődön, Pesten, Debrecenben. Szerintem a résztvevők maguk is úgy érezhették ezekben a napokban, hogy több időt élnek meg, mint a naptárilag eltelt napok száma :) .

Sass Karcsi bátyja Sass Pista volt, a régi jó barát. Petőfi Borjádon ismerkedett meg Karcsival, amikor Sasséknál nyaralt két hetet.

"... Károly ... az erdődi Károlyi-uradalomba szerződött Szent Mihály napjától. Elöljáróját, a jószágigazgatót Szendrey Ignácnak hívták."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 187. old.

" [Szendrey Júlia] Ismerte Petőfi verseit is, ezeket Sass Károly adta a kezébe, a költő borjádi jó barátja, aki 1845 szeptemberétől mint írnok szolgált Szendrey mellett."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 261. old.

Júlia valóban felháborodott azon, hogy Petőfi megmutatta másoknak a neki írt levelét. Naplója őrzi ennek nyomát.

Szendrey Ignác — mai szemmel is érthető okokból — nem örült az alakuló kapcsolatnak.

"A kapcsolat komolyra fordultával ellenségessé vált a család ... 

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 265. old.

Koltóról tehát Debrecenbe ment Petőfi és ott természetesen színházba is ment.

"A vélhetőleg november 10. táján Debrecenbe betoppanó Petőfi ... "

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 271. old.

"Debrecenben ekkor egy Feleki Miklós vezette színtársulat játszott. Petőfi természetesen felkereste őket, és november 14-i előadásukon el akarta szavalni felvonás közben Erdélyben című versét. A helyi cenzor, Kardhordó Ambrus piarista gimnáziumigazgató ezt nem engedélyezte, majd az őt személyesen fölkereső és felelősségre vonó "vándor író"-val szóváltásba keveredett, amelynek során Petőfi a "cenzúrát zsarnokságnak, őtet pedig ostobának nevezé". A cenzor feljelentéssel élt az eset miatt."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 272. old.

A cenzúrázott vers:

ERDÉLYBEN


Barangol és zúg, zúg az őszi szél.

Csörögnek a fák száraz lombjai,

Mint rab kezén a megrázott bilincs.

Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!

Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,

Mint nősirást az égiháború.

Egy nemzet és két ország hallja meg,

Mi bennem eddig titkon forra csak,

S amit keblemből mostan kiröpítek,

Mint a volkán az égő köveket.

Az forra bennem, az fájt énnekem,

Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy

E kétországos nemzet a magyar!

Ez tette lelkem pusztává, a bánat

Pusztájává, hol egy tigris lakik:

A vérszemű, a lángszemű harag.

Oh e vadállat hányszor verte el

Magányos éjim csendét, amidőn

Besüvöltötte puszta lelkemet! -

Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,

Hogy szétrepesszük a szent levelet,

Mit diadalmas őseink írának,

Szivök vérébe mártván kardjokat?

Kettészakadtunk, és a szép levélből

Rongyok levének, miket elsodort

És sárba dobott a századok viharja.

Lábbal tiportak bennünket. Könyűket

És jajkiáltást küldöttünk az égbe,

De panaszunkat az be nem fogadta.

A rabszolgákat nem hallgatja az meg,

Mert aki jármot hágy nyakába tenni.

Méltó reá, hogy azt hurcolja is,

Míg össze nem dől a korbács alatt.

Tartottunk volna össze: a világ most

Tudná hirünket, nem volnánk kizárva

A templomból, hol a nagy nemzeteknek

A tisztelet tömjénét égetik.

Tartottunk volna össze, nem törölnénk

Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,

Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel

Történetünknek sötét lapjait.

A porszemet, mely csak magában áll,

Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;

De hogyha összeolvad, összenő, ha

A porszemekből szikla alakúl:

A fergeteg sem ingathatja meg!

Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,

Amit mondtam, nem új, de szent igaz.

Az események romboló szele

Nem fú jelenleg, és a porszemek

Nyugton hevernek biztos helyökön;

De ha föltámad a szél, mielőtt

Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre

A nagy világnak minden részibe,

És soha többé meg nem leljük egymást.

Iparkodjunk. A század viselős,

Születni fognak nagyszerű napok,

Élet-halálnak vészes napjai.

Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen

Az eljövendő óriásokat.

Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,

Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!

Ki legelőször nyujtja ki kezét,

Azé legyen a hála s a dicsőség;

S ki elfogadni azt vonakodik?

Annak porára szálljon minden átok,

Melyet sirunkra majd virág helyett

Ültetni fognak maradékaink,

Kiket örökre megnyomoritánk! 

Koltó, 1846. október 26.

Mai ésszel már szinte hihetetlen a történet, miszerint Petőfi egy pletyka alapján ítélkezett kedveséről.

"Itt, a Luzsénszky-kúriában azzal a pletykával találkozott, hogy Szendrey Júliának korábban egy gróf Lokodetti nevű osztrák dzsidáshadnaggyal volt szerelmi viszonya. A mérhetetlenül felháborodott Petőfi — Jókai emlékei szerint — azonnal lemondott házassági tervéről: " ... megtudta, hogy egy német katonatiszt gróf udvarolt neki! Német, katonatiszt és gróf! Háromszoros ellenség!" "

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 271. old.

A valóságban nem egy napon történt mindaz, amit a regényben egy napra teszek, de a leírt események megtörténtek.

A színházbeli fogadtatásáról maga Petőfi számolt be később Kerényi Frigyesnek az Úti leveleiben:

"... amint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!"

Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 3. levél, Debrecen, 1847. május 14.


"November 17-én a Két pisztoly című népszínmű előadásán pedig a társulat fiatal színésznője, Prielle Kornélia, akit a költő még Pestről ismert, a korabeli színházi szokás szerint tisztelkedésül alkalmi betétdalként elénekelte A virágnak megtiltani nem lehet... Debrecenben zenésített népdalát."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 272. old.