1849. február 5–8.
A vízaknai csata utáni napokról így írt Kerényi:
" ... az ötödik ütközet után már csodálni tudta Bemet higgadtságáért, amellyel a bekerítésekből kitört..., személyes bátorságáért, amellyel Szászvárosnál lovaglóostorral védelmezte ágyúit, és ugyanott csata közben amputáltatta jobb keze ellőtt középső ujját."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 433. old.
Petőfi így számolt be ezekről a napokról a Közlönynek:
"Szerdahelyt megpihenvén, éjfél után indultunk Szászsebes felé, hova virradatkor értünk, s hol a gyulafejérvári garnizon, mely értesitve volt visszavonulásunkról, ágyúszóval fogadott. Egy órai ágyúzás és csatártüzelés után rohammal vettük be Szászsebest, melyet a fejérváriak eszeveszett futással hagytak el; zsákmányunkúl egy pár töltényes szekér jutott, mi nekünk igen jól esett. Déltájban utólértek bennünket a szebeniek, csatárainkat egypár órai harc után beszorították a városba, s ágyúztak ránk késő estig, de sikeretlenül. Másnap reggel az éjen át ismét tetemesen szaporodott ellenség csaknem egészen körülvett; egyszer jelentik Bem tábornoknak, hogy parlamenter jött. Bem azt felelte, hogy küldjék őt vissza. A parlamenter lengyel, mondja a jelentő. "Annyival inkább, felelt Bem, olyan lengyellel nem beszélek, ki most ausztriai szolgálatban van." Mindamellett eléje vezették a parlamentert, de a tábornok röviden csak azt mondta neki; "nem alkuszom", s ezzel kikisértette őt. Ezalatt mi is vonultunk ki a városból Szászváros felé. Fél órányira haladtunk, midőn az ellenség észrevette kitakarodásunkat, s ekkor egész erejével utánunk rugaszkodott, s igy jöttünk szakadatlan ágyúzás között, mely azonban semmi veszteségünkbe nem került, valami egy órányira Szászvárostól, hol egy falut fölgyujtottunk, mi által ketté lett vágva az út köztünk s a császáriak között. Este volt, mikor odaértünk. Azt gondoltuk, egész békével huzódhatunk be Szászvárosba, de csakhamar megdördültek előttünk az ágyúk; a szász és oláh népfelkelés fogadott bennünket. Szászvárost is rohammal kellett bevennünk. Virradat előtt jött a jelentés, hogy a szebeniek utólértek. Visszamentünk eléjök, s mintegy két óráig harcoltunk velök, nem a diadalért, mely lehetetlen volt, hanem a becsületért, melyet annyi bajnak utána is épségben hoztunk meg aznap délben Dévára, hol a Magyarországból érkezett segédseregekkel egyesűltünk. Ez volt 7-kén; 8-kán én elhagytam (de csak rövid időre) a tábort..."
Még egy leírás arról a pár napról:
"Bem megvert hadával a vizaknai csatára következő éjjelt a lakosság megbízhatatlanságánál fogva Szerdahely utcáin és térein töltötte, sebesültjeit és betegeit még meglevő vonatával pedig Szász-Szebesre (Mülbach) küldte előre. Ennek hirére Gyulafehérvár védőrségéből 5 gyalog század, 1 lovas szakasz, 80 főnyi népfölkelő és 1/2 háromfontos üteg Bartels nyugalmazott ezredes parancsnoksága alatt azonnal elindult Szász-Sebesre s azt a benne levő magyar sebesültekkel együtt, kiknek nagyobb része az ellenséges indulatú szász lakosság hozzájárulásával lemészáraltatott, hatalmába ejtette. Nemsokára azonban beérkezett ide Bem hadával s Bartels ezredest rövid harc után Gyulafehérvár felé vetette vissza, minek eszközlése után ő maga helyezkedett el a védőfalakkal körülvett városban az üldöző osztrákok beérkeztét bevárandó. Délután 3 óra tájban csakugyan meg is érkezett Losenau ezredes elővéd-dandárával a város előtt, de miután abban Bem csapatjai jól eltorlaszolták magukat, Losenau a zöm beérkezte előtt, mely aznap csak Szerdahelyig jutott, nem igen mert komolyabbat kezdeményezni, minek folytán este felé Péterfalva és Rehóba húzódott vissza.
Február 6-án délelőtt 9 és 10 óra között beérkezett Puchner hadának zömével Szász-Sebes előtt s Bemet egyik tisztje által megadásra szólította fel, amit azonban ez határozottan megtagadott, de miután észrevette, hogy az egész osztrák sereg nyomában van, Bem a szándékosan hosszó lére eresztett tárgyalások alatt csapatjait szép csendben elindította Szászváros (Broos) felé. Puchner a cselt észrevevén, azonnal elindította Kalliány tábornokot Bem üldözésére, aki azonban a magyarokat utol nem érhetvén, Bencencnél, melyet Bem utóhada felgyújtott, a további üldözést beszűntette. Este 7 óra tájban Puchner hadának zöme is Alkenyérig (Sibot) jutott, ahol éji nyugalomra vonult.
Bem, miután az útjába eső oláh népfölkelés által megszállott helységeken fegyveres erővel útat tört magának, estenden Szász-város elé ért, melynek bejáratát az oláhok szintén megszállva tartották s így nem maradt egyéb hátra, mint itt is, a sereg számára éji nyugvóhelyül kiszemelt várost előbb fegyveres kézzel hatalmába ejteni. Innen Bem Kemény alezredes és a Magyarországból érkező segélycsapatok felkeresésére gróf Bethlen Gergely őrnagyot, aki a veszélyes éjjeli út megtevésére önként jelentkezett, rendelte ki s akinek már éjféltájban a fővezérnek sikerült hirül adnia, miszerint Kemény hada már Piskinél áll, a bánáti csapatok pedig útban vannak s egy részök már Dévát érte el. Erre Bem másnapra a harc elfogadását határozta el.
Puchner február 7-én hajnalban Szászvárost meglepően megtámadni szándékolta, micélból gróf Daun őrnagynak a Parma zászlóaljjal, az egyik Bianchi zászlóajjal, 1 chevauxlegers-századdal és 1 hatfontos üteggel délfelől, Kalliány tábornoknak pedig dandárával északról kellett hajnal hasadtával a városba berontani. Ez utóbbi a kijelölt időre meg is érkezett a város elé, de a támadás megkezdésével a déli oszlop jelző lövéséig várni szándékozott, így aztán a figyelmessé lett magyarok őt magát árasztották el meglepő tüzeléssel, mire rajtaütés helyett a rendszeres harc vette kezdetét.
Bem eleinte, bár lőszere fogytán s mindössze 4 használható lövege volt, az erősbítések beérkezésének reményében sikeresen tartotta magát; és tényleg ép jókor jött meg a Zaránd megyébe kikülönítve volt Beke őrnagy az 55. honvéd zászlóalj 2 századával és a bihari lovas nemzetőrök egy osztályával, mely utóbbiak azonban a közéjük csapott első gránátlövésre megugrottak, magukkal rántván a rendes csapatok jó részét is. Bem mindannak dacára, hogy a császáriak túlereje agyonnyomással fenyegette, csak nem akart tágítani. Elvégre azonban, midőn már hada lassacskán végkép elmorzsolódott és egy puskagolyó jobb keze közép ujját leszakítá, a parancsnokságot serege roncsai felett Czetz alezredesnek átadván, Dévára sietett, ahova az összeszedett alig 1200 főnyi csapatmaradványokkal nemsokára Czetz is bevonult, kinek visszavonulását a Piskinél állást foglalt Kemény ezredes fedezte, akit aznap az ellenség békében hagyott. Kalliány ugyanis Pádnál, az elkésett Dan s a többi csapatok beérkeztét bevárandó, a további üldözést beszüntette; a zöm Szászvárosnál, a Coppet tartalék-dandár Szász-Sebesnél maradt."
A fejezetben idézett vers:
CSATADAL
Trombita harsog, dob pereg,
Kész a csatára a sereg.
Előre!
Süvít a golyó, cseng a kard,
Ez lelkesíti a magyart.
Előre!
Föl a zászlóval magasra,
Egész világ hadd láthassa.
Előre!
Hadd lássák és hadd olvassák,
Rajta szent szó van: szabadság.
Előre!
Aki magyar, aki vitéz,
Az ellenséggel szembenéz.
Előre!
Mindjárt vitéz, mihelyt magyar;
Ő s az isten egyet akar.
Előre!
Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se' leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre!
Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
Előre!
Hogyha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
Előre!
Debrecen, 1848. december 8.
Bem minden alkalmat megragadott arra, hogy Petőfit a csatatértől messze tartsa.
"A hadjárat menetét megfordító, győztes piski csatában február 9-én már nem lehetett jelen: 8-án ugyanis Bem, életét megkímélendő, Debrecenbe küldte őt — egy sebesült- és menekült-transzportot kísérve — futárként, ahová február 13-án érkezett meg."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 434. old.