13:00

1920

A Tanácsköztársaság idején a Népgazdasági tanács engedélyezte a Richter-féle gyermektápszer forgalmazását.

A munkások ebédeltetésének gondolata már a Tanácsköztársaság idején megfogalmazódott a Richter gyárban, és a proletárdiktatúra bukása után meg is valósult.

A Richter gyár tervei étkezőre és zuhanyozókra 1919-bőlBudapest Főváros LevéltáraHU BFL XV 17 f 834 1369

1919-20 telét a szénhiány is nehezítette az országban.

Pesti Hírlap, 1920-01-16 / 14. számArcanum Digitális Tudománytár (ADT)

A termelési biztosok büntető perének anyagára a Budapest Főváros Levéltárában akadtam. Erről többet a 13:09-es bejegyzésben.

A béketárgyalásokról beszámoló korabeli jelentések mind egyetértenek abban, hogy 1920. április elején Wilson viselkedésében hirtelen változás állt be. Addig hevesen ellenállt a francia és angol túlzott kártérítési követeléseknek, valamint a Monarchia kisantant által követelt feldarabolásának is. Április 3-án este azonban hirtelen legyengült, elvesztette minden érdeklődését a tárgyalások iránt. Elkapta a spanyolnáthát, mint többen a tárgyalófelek közül, és rá ilyen hatással volt. A spanyol influenza agyra és kedélyre, koncentrációra gyakorolt hatását már akkor feljegyezték.


„The 1918 virus did seem to reach the brain. The war fought on that battlefield could destroy brain cells and make it difficult to concentrate, or alter behavior, or interfere with thinking, or even cause temporary psychosis. If this occurred in only a minority of cases, the virus’s impact on the mind was nonetheless real.”

John M. Barry: The Great Influenza, 380. oldal

„... Woodrow Wilson became terribly ill with either food poisoning or influenza.”

 Nasar, Sylvia. Grand Pursuit: The Story of Economic Genius (p. 252). Simon & Schuster. Kindle Edition. 

„On March 29, Wilson said, „M. Clemenceau called me pro-German and left the room.”

Wilson continued to fight, insisting, „The only principle I recognize is that of the consent of the governed.” On April 2, after the negotiations for the day finished, he called the French „damnable” —for him, a deeply religious man, an extreme epithet. He told his press spokesman Ray Stannard Baker, „(W)e’ve got to make peace on the principles laid down and accepted, or not make at all.”

The next say, April 3, a Thursday, at three p.m., Wilson seemed in fine health, according to Cary Grayson. Then, very suddenly at six o’clock, Grayson saw Wilson seized with violent paroxysms of coughing, which were so severe and frequent that it interfered with his breathing.  ....

For several days Wilson laid in bed, unable to move. On the fourth day, he sat up.  ....

Meanwhile the negotiations continued; Wilson, unable to participate, was forced to rely on House as his stand-in.  ...

Hoover believed Wilson’s mind has lost „resiliency.” Colonel Starling of the Secret Service noticed that Wilson „lacked his old quickness of grasp, and tired easily.” ...

“I have never seen the President look so worn and tired,” Ray Baker said. In the afternoon “he could not remember without an effort what the council had done in the forenoon.” ...

Even Lloyd George commented on Wilson’s nervous and spiritual breakdown in the middle of the Conference.”

John M. Barry: The Great Influenza, 383-385. oldal