1844. október — 1845. január 7.

A konzervatív írói körtől való elhatárolódás és a kritikák érkezése között a valóságban is összefüggés volt.

"Petőfi, aki elhárította a konzervatív-klerikális írócsoporthoz csatlakozást 1844 októberében, bármikor várhatta a kritika támadását. Ami nem is késett sokáig."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 149. old.

És a huszonegy éves költő nem kezelte jól a kritikákat.

"Petőfi ... ekkor még minden méltánytalanságra azonnal válaszolt."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 149. old.

A tornatermi jelenetet Illyésnél olvastam, aki Sass Pista visszaemlélkezeseit idézi:

"Ilyen állapotban köszöntött be a kora tavasz egyik felmerülő reggelén Pákh Bercihez, ki ez időben K..r..ky ügyvédnél volt alkalmazásban. Ott talált engem is, mindkettőnket felkúszva azon testedző rudak és létrák egyikére, melyek a magas mennyezetű és téres szobát jóformán betöltötték. Letévén panyókáját, ő is közénk helyezkedett a magasba. Napi eseményekre tértünk át. Egyszerre nyílik az ajtó, bekiált egy vidéki, barna, szép menyecske, hátán levő kosarából puha cipót kínálva." ... A cipóárus menyecske fogadására a fiatal költő ugrott le, "mint az evet" a létra tetejéről. ...

A menyecskét a maga módján, a maga huszonkét éves temperamentumával fogadta: öleléssel; ahogy Sass írta "körülnyakalta, s dévajkodni kezdett vele". A menyecske persze szabódott, s közben vidáman nekieresztette a nyelvét. Miket mondhatott? Sass nem találja el a szavakat, amelyekre az ember emlékezetében is csak alkotó tehetséggel lel rá. Ilyeneket mondhatott: "Majd adok én magának szerelmet! Tudja is maga, mi a szerelem!" S a válasz rá mi lehetett? "Hát ki tudja? Hát mi az a szerelem?" "Aminek az új nóta mondja, amit most nálunk fújnak: Sötét verem!"

"Elképesztő — mondja most már ismét Sass — a közös bámulat s meglepetés. "Lelkem, hisz én vagyok, aki ezt írta— mondja lelkesen a költő ..." "

Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1989, 152. old.

A János vitéz keletkezésének körülményeiről így ír Kerényi:

"Jelenlegi ismereteink szerint 1844. november 15. és december 5. között írhatta meg; ebben az időszakban nincs adatunk Petőfi nyilvános szereplésére, viszont Vahot Imre emlékezése szerint: "Az 1844-ik év vége felé bekövetkezvén a zord téli napok, (...) szokása ellenére honn maradt esténkint, s jól befűttette kis szobáját, pongyolára levetkőzött, rá-rágyújtott a hosszú szárú pipájára, s egész füstfelhőt csinált maga körül s olkor egyet kortyolva a hevítő piros borból, nyugtalanul járt fel s alá, mint egy oroszlán a szűk kalitban." Minthogy a fűtést Vachot fizette a Kölber-ház második emeleti szobácskájában, emlékei helyesek lehettek."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 144. old.