1848. április – május 10.

Több vélemény is van, hogy miért ellenezte annyira Petőfi Jókai kapcsolatát Laborfalvi Rózával, valószínűleg mindegyikben van némi igazság.

"A fővárosban hamarosan megbotránkoztató hírek terjednek el az egy házban lakó fiatal író és a 31 éves, tapasztalt színésznő kapcsolatáról. Petőfi is határozott ellenszenvvel figyeli kapcsolatukat. Feltételezhető, hogy Laborfalvi Róza iránti ellenszenve még fiatal korából származik, amikor mint lenézett statiszta találkozott a híres színésznővel, ki 1837- től egyfolytában tagja volt a Nemzeti Színháznak.2 Lehetséges, hogy a „főúri összeköttetéseket " gondosan ápoló „gőgös királynő" már ekkor sértette Petőfi plebejus önérzetét s az arisztokrácia iránti rajongása különösen akkor bőszítette fel Petőfit, amikor az egész városban azt beszélték, hogy Laborfalvi Róza — akinek házasságon kívül született leánygyereke is volt már — „behálózta" barátját. A kezdeti időszakban elsősorban nem Jókait hibáztatja Petőfi s mindent megtesz Jókai és Laborfalvi Róza kapcsolatának felbontására. Amikor június végén Laborfalvi Róza és Jókai kiköltöznek egy svábhegyi kis vincellérházba nyaralni, igen határozottan fellép a készülődő házasság megakadályozására. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a színésznő szépsége annyira elbűvölte Jókait, hogy az egybekelés — melyet Petőfi az író élettragédiájának tekintett — elmaradhatatlan. Előbb személyesen próbálja lebeszélni Jókait, majd közös barátaik meggyőzésével kísérletezik. Miután egyik sem használ, „kétségbeesett levélben" Pestre hívatja Komáromból Jókai édesanyját és Eszter nővérét, hogy „segítsenek neki egyetlen barátját olyan veszedelemtől megmenteni, mely annak egész életét tönkretevéssei fenyegeti". Jókai anyja is úgy látja, hogy Móric fia „raffinált kezek által szőtt hálóba keveredett". Hiába mutatják be azonban Jókainak a színésznő leányát, hiába ígértetik meg vele, hogy elhagyja a „vén személyt", a fiatal író a svábhegyi nyaralóból Piliscsabára szökik Laborfalvi Rózával, s tüstént meg is esküsznek."

SZEKERES LÁSZLÓ: JÓKAI ÉS PETŐFI SZAKÍTÁSA, Irodalomtörténet - 45. évf. 4. sz. (1957.)

"Különben is valamely isteni egyszerűség jellemezte a költőt, habár életében sokszor került színpadi helyzetekbe. Bizonyára szeretett volna ő is színészkedni, mint a legtöbb naiv ember. Nem is lehet ez másképpen olyan embernél, akinek Petőfi volt a barátja, haragosa, példányképe és félelme. Ez az erőszakos, sokszor kíméletlen, mindig valamely felhőbe burkolózó költő – amely felhő olykor a földi istenség palástja, máskor csak a vándorszínész köpenye volt: mindaddig hatalmában tartotta a szőke, kék szemű Jókait, amíg egy nála is hatalmasabb női lélek, a Laborfalvi úrnőé, a szerelem segítségével végleg magához láncolta a regényírót. Petőfi lett a félt ellenség, aki elől ki kell kerülni az utcán, elköltözni a városból, remegni Debrecenben, és félni még a Bükk rengetegeiben is a bujdosás korában – pedig ezekben az esztendőkben volt elég félnivalója a magyarnak.

Bizonyos, hogy Petőfi ismerte legjobban Jókait minden halandók közül. Ez az edzett, elszánt, szűkös életmódjánál fogva praktikusságra is kényszerült vándorló: úgy látott a módos komáromi fiú lelkébe, amint a gyermekébe a szigorú, de jóakaratú tanító. Tisztában lehetett képességeivel, de gyöngeségeivel is, hogy úgy magához láncolta, hogy egy zűrzavaros, fenséges és színpadias napnak, a negyvennyolcadiki március tizenötödikének kellett jönni, hogy egy asszony besurranhasson a fogva tartott lélekbe. És ez a lélek még a hatalmas testalkatú, még hatalmasabb akaratú Gertrúdisz mellett sem tudta elfelejteni fogsága emlékeit, a Petőfi mellett töltött drága éveket.

A férfibűvölet még akkor is tart, amikor a női bűvölet látszólag a legboldogabb emberré teszi a regényírót. Róza ölelő karjai közül is látni véli Petőfi beesett arcát, szilaj tekintetét, megvető mosolyát. Nem csoda, hogy sétapálcáját és kalapját is hátrahagyja, amikor elmenekül a Sváb-hegyről a kutatására közelgő Petőfi elől. Jókai is csak ember volt: nem szeretett találkozni változott helyzetében, férfivá, férjjé avatott állapotában azzal az emberrel, aki őt még tegnap gyermeknek, növendékének, pártfogoltjának ismerte. Ez az érthető szégyenkezés volt az oka, hogy Jókai annyira eltávolodott Petőfitől, hogy csak évtizedek távolából meri ismét leírni a nevét, amikor már körülbelül teljes a bizonyosság arról, hogy a holt költőbarát, a félt és rettegett protektor nem térhet vissza az erdélyi hadseregtől."

Krúdy Gyula: Irodalmi kalendáriom • Írói arcképek, Jókai Mór, JÓKAI ÉS PETŐFI

Bár bizottmányoknak, választmányoknak tagja volt, hivatali állást nem vállalt.

"Ez a függetlenség nem engedte, hogy állást vállaljon. ... A márciusi ifjak zöme alacsonyabb rangú hivatalnokként alkalmazvakerült a különböző minisztériumok állományába. ...

Petőfi más utat járt: az Életképeknek lett Jókai mellett társszerkesztője, egészen pontosan a versrovat gondozója, havi 100 pengőforint fizetéssel."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 374. old.

A legfiatalabb és legradikálisabb változást akarók még májusban is a forradalom tüzében égtek. Petőfi már nem tartozott közéjük.

"Azokat a francia mintára meghonosított, zajos ellenszenvtüntetéseket, az ún. macskazenéket, amelyek május elején kezdődtek, és amelyeket a régi rendszer magukat átmentett személyiségei kapták, nem ők szervezték, hanem a fiataloknak az a csoportja, amely immár kevésnek találta érvényesülési terét, de nem vállalta a republikánus erkölcsnek azt a szigorúságát, ami a Marcziusi Clubbot jellemezte. Maradtak az utcai politizálásnál; a tömeget mögöttük a jurátusok és az egyetemi hallgatók adták. A negyedik alkalommal, május 10-én a macskazene véres tragédiába torkollott. Címzettje ekkor báró Ignaz Lederer volt, az agg budai főparancsnok, aki március óta több tettével is kivívta a pestiek ellenérzését. ... Tudomást szerezve a tüntetésről, a budai Szent György téren lévő szállása körül lesben álló katonasággal várta a tömeget, amelyre oszlatási felszólítás nélkül támadtak rá."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 380. old.